2012. október 18., csütörtök

Kenyérke köménymagosan



A kenyér világnapjára (okt 16) készült csak nem volt még időm feltenni.



Hozzávalók:  60 dkg fehér liszt
                     3 dl langyos víz
                     0,5 élesztő+ pici cukorral
                     2 kiskanál só
                     1 kiskanál őrölt kömény
                     3 evőkanál olaj


Dagasztógéppel kidagasztattam, majd miután megkelt kivettem átgyúrtam, megformáztam és a tepsiben még 20 percig állni hagytam. 220 fokon sütöttem egy órát. Mikor kivettem vízzel lekentem, és letakarva hagytam kihűlni. Legközelebb egy kicsit nagyobb hőfokon is kipróbálom.


Finom volt még másnap is, de nem sokáig gyönyörködtünk...Hamar elfogyott!
Különleges ízt adott a kömény.
Gázsütőben még csak most próbáltam először kenyeret sütni.


Már sötét volt mikor elkészült, ezért nem olyan jó kép készült.

Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget, csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpa fényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert. De aztán az Ember legyen!