2012. november 19., hétfő

Csiga-Biga torta



A nemzetközi férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket.


A nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.
A férfiak minden nap áldozatot vállalnak a munkahelyükön, mint férj és apa helyt állnak családjukban. Törődnek és odafigyelnek a barátaikra, részt vállalnak szűkebb közösségük és nemzetüket terhelő gondokból. A nemzetközi férfinap ezért lehetőséget teremt arra, hogy jóakaratú emberek a világ minden pontján elismerjék és ünnepeljék a hozzájuk tartozó férfiakat. Az elmúlt tíz évben különféle módon tartottak nemzetközi férfinapot, többek között nyilvános szemináriumok, iskolai rendezvények, rádió- és tévéprogramok formájában. Ünnepelték templomokban, békés kiállításokon, felvonulásokon. Ennek a napnak az évenkénti megtartása jó lehetőség arra, hogy elismerjék a férfiak érdemeit és odafigyeljenek rájuk.


  Ezzel köszöntöm Őt, és a család többi kakaós csigát imádó férfi tagjait.




  Az elkészítés ugyan az, csak cukros kakaóval van megtöltve, és egy kis birsalma van középre halmozva,   csak úgy.       http://konyha-labor.blogspot.hu/2012/10/csokis-tekercs.html










  Ha a férfiak morognak, akkor olyanok, mint a dresszurált medve:   dörmög az orrába fűzött drót miatt, de mégiscsak utána megy, amikor húzzák.  Rejtő Jenő