2013. január 2., szerda

Lencsefőzelék



 Új év, új szerencsék !! Babonák !!


Azt sokan tudják, hogy az új év első napján lencsét kell enni.
De miért? 
A hagyományok szerint minden szemes étel, tehát főleg a lencse, de a bab is olyan mint az aprópénz, így a szokásokban ez a szerencsét, a gazdagságot jelképezi.
Azért kell január 1-én mindenképpen lencsét enni, hogy ez meghozza a bőséget és a gazdagságot az új évre. 

 Mit újév napján teszünk, az vár ránk a következő évben.
 Így inkább pihenjünk, mint takarítsunk.
 Mosni, teregetni, vasalni, varrni, egyáltalán nem szabad.
 Aki mégis arra kényszerül, hogy dolgozzon, az tegye jókedvvel.
 Bár már az is szerencsének tudható be, ha valakinek egész évben lesz munkája.
A babona szerint semmit nem szabad kivinni a házból, még a szemetet sem.

Na akkor én most kidobtam a szerencsémet !! 



Az is igaz , hogy évek óta lencsét eszem elsején, 
de se szép, se gazdag nem lettem:) 


  • 1 lencse konzerv
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 evőkanál só
  • 1-2 babérlevél
  • 1-2 kissebb sárgarépa
  • fél dl olaj
  • 1 púpos evőkanál liszt
  • 1 csapott kiskanál piros paprika
  • 2-3 dl tej
  • 1 púpos evőkanál tejföl

Készítünk egy hagymás rántást, amelyhez hozzáadjuk a lencsét, és felöntjük vizzel.
Babérlevelet, sót , borsot adunk hozzá, és felforraljuk.
A répát én most a maradék húslevesből adtam hozzá.
Tejföllel behabarjuk, tejjel hígíthatunk rajta, végül ecettel tesszük savanykássá., tésztába bugyolált virslivel tálaltam.



Kéményseprőt látok

Kéményseprőt látok,
legyen hát szerencsém,
gondtalanul éljek,
mint Szilveszter estén!

Húzd a malac farkát,
ha visít, visítsék,
Fortuna szekerén
az lészen segítség!

Búcsúzik az Óév,
méltón váljunk tőle,
emeljük poharunk
az Új esztendőre!

Temessünk szükséget,
minden káros dolgot,
hogy ki emberséges,
az víg legyen, s boldog!

Többet, jobbat, szebbet,
gazdagabb világot,
bővelkedést, Boldog
új évet kívánok!