2013. január 16., szerda

Rizses paradicsomleves



            Micsoda "színt " hozott a téli szürkeségbe!

Kamra mustra után megállapítottam, hogy szépen megfogyatkoztak az ősszel eltett finomságaim.
No igaz a lányok is kapnak belőle ha hazajönnek, de a nagyobb részt Mi fogyasztottuk el eddig.
Nincs is jobb a sajátnál, ahol tudjuk, hogy a Mi kezünk munkájából született.
Miközben a paradicsom levest kevergettem, visszagondoltam arra, amikor készítettük.
Attól a rengeteg bogyótól megijedtem amikor a férjem haza állított az egyik jó ismerősünktől kosarakkal, ládával.
Akkor már a Mi termésünket  befőztem, és nem is gondoltam arra , hogy még lesz több lecsó stb.
Most már hálásan gondolok Évikére és Pistára, akiktől kaptuk .

http://konyha-labor.blogspot.hu/2012/09/befozes-kepekben.html

Akkor most egy kicsit a levesről:
Nagyon szeretjük, főleg a férjecském ,kivételesen mindketten édesen, már nekem ég a gyomrom tőle.
Az elkészítése egyszerű,sima rántást készítünk ,egy kanál liszttel, olajjal, vagy zsírral, erre öntjük a paradicsom levet, vagy a dobozos változatát.
A sűrűségét vízzel állítjuk be, kerül bele még só, pici fokhagyma, zeller ha van friss/ nekem fagyott volt/
pici bors,betétnek egy marék rizs. Felforraljuk, addig kevergetjük amíg a rizs meg nem fő benne.
Cukorral alakíthatjuk ki a végleges ízt, persze aki így szereti.

Vigyázzunk le ne kapja, mert  a kozmaíz nem igazán ínycsiklandozó!


Hozzávalók: 1 kanál liszt
                    olaj amennyit felvesz
                    1 liter sűrített paradicsomlé
                    só
                    csipetnyi bors
                    cukor / tetszés szerint/
                    zeller
                    1 gerezd fokhagyma
                  




Emlékeink az egyetlen paradicsom,amelyből nem űzhetnek ki bennünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése