2014. augusztus 24., vasárnap

Rigó Jancsi torta tejszinhabtetővel



Valami csokis sütit szerettem volna készíteni kedves vőmnek a névnapjára.
Végül Rigó Jancsi lett, tortaformában, plussz még tejszínhab tetővel.
Belső kép nem készült, mert babáztam közben (az első látogatása volt nálunk a kisunokámnak, aki egy hónapos már) és eszembe sem jutott fotózni, miközben őt ringattam.


Hozzávalók:
tésztához
  • 3 tojás
  • 6 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 1/4 sütőpor
  • 2 dkg holland kakaó
krémhez:
  • 500 ml tejszín
  • 1 zacskó zselatinfix
  • 10 dkg étcsoki
tetejére:
  • 1 zacskó tejszínhabpor
  • 5 dkg étcsoki
  • 1 evőkanál olaj
  • csokidara

Elkészítése:
Készítettem egy csokis piskótát,  hagyományos módon.
A három tojás sárgáját a cukorral nagyon habosra kevertem,a fehérjét szintén jól felvertem.
A két habot vegyítettem,majd hozzáadtam a sütőporos lisztet és a kakaóport.
Egy 24 cm-es kapcsos tortaformába sütőpapírt vágtam, és ebbe sütöttem tűpróbáig, majd kihűtöttem.
A kihűlt tésztát kétfelé vágtam, majd a következő krémmel töltöttem meg.
Az étcsokit gőz fölött felolvasztottam.
A tejszínt kevertem egy percig gépihabverővel, majd hozzáadtam a zselatin fixet,és készre felvertem. A legkisebb fokozatra kapcsoltam a kézi mixert, és óvatosan hozzácsorgattam az olvasztott csokit.
Az így elkészített habot a két csokis piskóta közé tettem,majd körbe szórtam csokidarával.
Nem sima csokimázat tettem a tetejére, mint ahogy a klasszikus recept írná, hanem tejszínhabport kevertem és ez került rá.
Díszítésként ismét olvasztottam csokit, és ezzel csurgattam meg a tetejét.
Legközelebb dupla tejszínnel készítem, úgy még magasabb lesz a krém.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése