2014. szeptember 22., hétfő

Bounty csokirúd házilag


 A nyáron már kipróbáltam egyszer ezt a receptet, tetszett is a fiataloknak, most ismételtem.


Hozzávalók:
  • 2 dl tej ( kókusztejjel még intenzívebb az íz)
  • 2 evőkanál búzadara
  • 5 dkg vaj
  • édesítő( aki cukorral szeretné kb 2-3 evőkanál)
  • 12 dkg kókuszreszelék
  • csipet só
  • 10 dkg étcsoki
  • 1 kávéskanál kókuszzsír vagy1 evőkanál napraforgóolaj

Elkészítése:
A tejet feltesszük főni, beleöntjük a darát, hozzáadjuk a sót,a vajat, az édesítőt, és kevergetve megvárjuk amíg a dara megdagad. 
Ezután belekeverjük a kókuszreszeléket, és levesszük a tűzhelyről.
Egy tálcára ráhelyezünk kb fél méternyi alufóliát, amit picit megolajozunk, és erre ráöntjük a kókuszos masszát.
A fólia segítségével hengerré formázzuk, majd rácsra helyezzük.
Közben vízgőzfölött megolvasztjuk az étcsokit, és adunk hozzá egy kávéskanál kókuszzsírt.( ennek hiányában egyszerű napraforgóolajat is adhatunk)
Ráöntjük vékony sugárban a csokit, a kókuszos rudacskánkra.


Aztán jön a neheze, hogy kitudjuk várni, amíg a csoki megdermed rajta(hűtőbe tesszük).
Dermedés után szeleteltem.
Bon-bonként is készíthetjük, így több kis csokint lesz.


1 megjegyzés:

  1. Jaaj! Ebből most meg is tudnék enni egy jó nagy adagot :D (Egyébként én is ismerek egy bounty receptet, de az sok darabból áll) :)

    VálaszTörlés