2013. május 25., szombat

Szőlőlevelek töltve





 
 Olyan gyorsan megnőttek a szőlő levelek!
 Neki kellett állni megritkítani a hajtásokat, hogy érje a napfény a fürt kezdeményeket.

 Most lehet finom "tőtikét" készíteni a gyenge levélkékből.









Hozzávalók:



  • 17-20 db szép szőlőlevél
  • 500 g darált hús (bármilyen lehet sertés, pulyka, )
  • 20 dkg rizs
  • 2 db tojás
  • só tetszés szerint
  • 1 kv kanál bors
  • 1 kv kanál fokhagymakrém
  • fél ev kanál zsír
  • joghurt








Először a leveleket megmostam, blansíroztam, azaz forró sós, enyhén ecetes vízbe 
lógattam pár percig, száruknál fogva.
Amikor már láttam, hogy színüket vesztik, és összeestek, kivettem, és hideg vízbe tettem.
Majd a szárukat levágtam, lecsöpögtettem, és lapos tálcára helyeztem ,hogy kisimuljanak.
A töltelékhez a rizst közben előfőztem, és a darált húshoz adtam a tojással, sóval, borssal,
bazsalikommal, fokhagymakrémmel együtt.
Zsírt is adtam hozzá, hogy ne legyen száraz.
Majd óvatosan, egy-egy kanál tölteléket téve a levelekbe, becsomagoltam, először két oldalról utána alulról hengergetve.
Fazékba helyeztem őket, és felöntöttem vízzel, amibe tettem egy leveskockát is.
Nagyon kis lángon főztem, 40 percig, majd  joghurttal tálaltam.





Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne szeresd azt, amit 

csinálsz.

    
Ray Krock