2014. április 6., vasárnap

Szilvás-bazsalikomos csirkemáj burgonyakoszorúban



Havonta egyszer szoktam készíteni csirkemájat, mert szeretem, de próbálok mindig mást kihozni belőle.
Úgy alakult ma, hogy a fagyasztóból került ki az ebéd hozzávalóinak nagyobb része.
Tetszett a bazsalikom és a szilva ízharmóniája.

Hozzávalók:
  • 500 g fagyasztott csirkemáj
  • 15 db fagyasztott szilva
  • 1 evőkanál fagyasztott bazsalikom
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kg burgonya
  • tej
  • szerecsendió
  • pici frissen őrölt bors
  • 1 evőkanál vaj



Elkészítése:
A kiolvasztott csirkemájat letisztítottam a hártyáktól, erektől, mert sütéskor-főzéskor összehúzná a belsőséget, és kemény rágós maradna.
Nem beszélve az esztétikumáról!
A nagyobb májakat ketté vágtam, majd fél órára zúzott fokhagymás tejben áztattam.
Így még ízletesebb lesz!
Az olajat felhevítettem, és a tejtől lecsepegtetett májat beleraktam, majd megborsoztam és rászórtam az összevágott bazsalikomot.
Öt percig erős lángon sütöttem, majd hozzáadtam a fagyasztott szilvát, és még ugyanennyi ideig kicsit mérsékeltebb lángon pároltam.
Ennyi idő kell, hogy a szilva kiolvadjon, és az íze hozzáadódjon a májas-fűszeres szafthoz.
Közben burgonyapürét készítettem, melyhez a végén szerecsendiót reszeltem ízesítőnek.
Egy nagyobb tálra salátaleveleket rendeztem, majd a a pürét habzsákba töltöttem, és így nyomtam ki a salátákra.
A májat is körberaktam, és a szilvákkal koronázva tálaltam az ételt.




KONYHAI TIPPEK:

Szerecsendió
A szerecsendiót megvehetjük egészben vagy őrölve. Mivel az őrölt változat aromája hamar elillan, érdemes egészben venni, és felhasználáskor reszelni vagy frissen őrölni belőle.
A fűszert tartsuk jól záródó, átlátszó üvegedényben, sötét, hűvös helyen.
A szerecsendió jól illik a párolt zöldségekhez (főleg a spenóthoz és a karfiolhoz), burgonyaételekhez, sajtmártáshoz és besamelhez, illetve édes süteményekhez, húskészítményekhez és felvágottakhoz. Olaszországban a derelye (ravioli) töltelékét is ezzel ízesítik.
A magas hőmérséklet árt a szerecsendió aromájának. Ezért csak a főzés végén, frissen őrölve adjuk az ételhez.
Forrás